5 adventi program, amivel karácsonyra hangolódhatunk

Az advent a várakozás, a csoda eljövetelének időszaka. A karácsonyig hátralévő időszakból ajánlunk most öt programot, mind a zenekedvelő közönség, mind a művészet iránt fogékony érdeklődők nagy örömére, és természetesen a gyerekekről sem feledkeztünk meg.

Ökokarácsony

Forrás: Várkert Bazár Facebook

Melyikünk az, aki a Zöld karácsony – Adventi készülődés a fenntarthatóság jegyében című programra ne kapná fel rögtön nagy lelkesedéssel a fejét? A karácsonyi készülődés, kezdve a csomagolóanyagoktól a kisebb-nagyobb díszítésekig rengeteg műanyaghulladékot termel, pedig ennek másképp kellene lennie. És akkor még nem beszéltünk az ünnepi díszkivilágításokról, a sütéssel-főzéssel járó többletenergia-felhasználásról. Advent második vasárnapján a Várkert Bazárban a Cellux Csoport segít abban, hogy egy kis tudatos odafigyeléssel csökkentsük az ünnep alatt megnövekedett ökológiai lábnyomunkat, az előadások és beszélgetések mellett az érdeklődők kézműves programokon vehetnek részt – zölden és következetesen.

Eszem-iszom

Szentendre karácsonykor

Advent harmadik vasárnapján az érdeklődők különleges eseményhez csatlakozhatnak Szentendrén: az ünnepi díszben fogadó belvárosi utcákon mutatják be a különböző népek karácsonyi szokásait, ünnepi specialitásokkal ismerkedhetünk meg, és akár otthon is hasznosíthatunk belőlük.

Visszahozott ünnep

December 15-én a sokoldalú és rendhagyó tehetséggel bíró Both Miklós zenész Elfeledett karácsony Ukrajnában című koncertje Ukrajna falusi közösségeiben máig élő szokások és motívumok világába repít el. A Várkert Bazárban megrendezett műsorban tíz idős, ukrán falusi énekessel, a kijevi Bozhychi énekegyüttessel és magyar zenészekkel közösen mutatják be az európai parasztság aranykorát. A parasztemberek előadta autentikus népballadákon túl Both Miklós hangszerelte magyar-ukrán „világzenét” is hallhat a közönség a lendületesnek és bámulatosnak ígérkező koncerten.

Ajándékművészet

Szombaton is nyitva tart A művészet ajándék! címmel december 22-ig látogatható karácsonyi kortárs műtárgyvásár a szentendrei ÚjMűhely Galériában: az izgalmas tárlaton ismert kortárs alkotók műveit tekinthetjük meg és vásárolhatunk is belőle.

A programot záró kerekasztal-beszélgetés résztvevői Ledényi Attila műgyűjtő, az Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásár alapító-igazgatója, Vass László műgyűjtő, valamint Fenyvesi Áron, az acb Galéria főkurátora abba avatják be a közönséget, hogyan is működnek a galériák, a művészeti vásárok és hogy miként érdemes gyarapítani egy műgyűjteményt. A beszélgetést Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója vezeti.

Jégre
tett ünnep

Kőszeg adventkor

Kőszeg-Hegyalján sem maradhat az advent érdekes programok nélkül. A karácsonyi díszkivilágítással megszépült téren fellépők, vásárosok fogadják a városba érkezőket a Jurisics téren. 14-15-én a Kőszegi Forralt-boros advent lepi meg a vendégeket és melegíti fel őket, míg előreláthatóan 21-én a Kőszegi Jégkarácsony szolgáltat kellemes időtöltést gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Az adventi ünnepi gyertyagyújtás minden vasárnap este fél hatkor várható.

Kiemelt fotó: Várkert Bazár Facebook

Ez a bejegyzés: 5 adventi program, amivel karácsonyra hangolódhatunk eredetileg innen származik: kultúra.hu.

About admin